ORVENY

ÖRVÉNY
by Barta József on Friday, April 22, 2011 at 9:36am

Mikor mind kihunytak fenn a csillagok,

s helyükön csak setét lyuk tátongott,

mi porban élők itt lenn, bízvást hittük,

szemhunyásnyi lesz e káprázat,

s tértünk álomra, mint minden éjjel,

remélve, hajnalát hasítja rajt a Nap,

s mint védtelen nyáj bújtunk ölelőn,

félelmünket egymásból kiszorítva,

szótlan, … még rebegés sem hallott,

számolatlan telő, lassuló időben,

állt, állt, tán még vissza is forgott,

keresvén múltjában élő hajnalát,

hol felszakad a nyomasztó setét,

s jő, mint megváltó, … fénysugár,

aranyozni lét virágzó mezejét,

láttatni rajt futó meztén lábakat,

apró vágyaktól kacagón kergetőző,

árnyékukat elhagyó lélek szárnyakat,



de nem ….



nem akar nyílni az éltető fénykéve,

mit ég felé fohászkodó kar ölelne,

mag, mi kévéből lélekként kipergett,

mára kidobott emberi ocsú lett,

elhagyatva lettünk, halódó reményben,

temetve föld pora helyett, vak sötétbe,

falak, miket húztunk magunk köré,

omolnak ránk múlandó testként,

a menekülő láb dermed kővé,

egy tébolyult sikoly, üvöltő széllé,

már oly sincs, ki koporsót szegezne,

benn fekszik, sorsát beteljesítve,

föléje magaslik múlt keresztfája,

ráfeszítette, kitől kenetét várja,

mint védtelen pára, szakad a lélek,

keresztre kúszva remél menedéket,

fényt keres a felfeszült szemében,

tanúságot, a világ enyészetében,



de talán mégsem …



mégsem lettünk számkivetve,

a kereszten virrasztó a Napot kérte,

csillag nyíljon minden szemben,

hol még lélek aszalódik embertestben,

holt mag, tűznek szentségében égjen,

fény keresőt, áldó víz kereszteljen,

a parázs, mit lélek csent egykoron,

örökké virrasszon, soha ne aludjon,

táncoljon, mint éjmulasztó izzó láng,

szálljon mint hajnalhozó dalos madár,

mint oldott kéve, bomoljon szerte a fény,

a széttört homokóra ne peregjen időként,

árnyékát, ne lássa többé az ember,

mit testének fala a fénytől elnyel,

csak lélek maradjon kicsiny házában,

a lét, igéből szőtt valójában …,

testruhánk örök időkre levetvén,

már örvénylőn áradunk,



Isten tenyerén.



(Sherab Senge)